2017. október 18., szerda - Lukács
Ifjúsági csereprogram
Dióhéjban az ifjúsági munkáról

A rotary mozgalom jószolgálati céljait hűen reprezentálja az az egész világot behálózó, és nagyon sok fiatalt megmozgató cserediákprogram, amelybe a magyarországi rotary klubok többsége, köztük a pécsi klub is, bekapcsolódott szinte kezdettől. Újjáalakulása után.                       
Mi is segíthetné jobban elő a népek barátságát, mint az, hogy a világ legtávolabbi pontjairól jönnek cserediákok, hogy megismerjenek, megértsenek, és így nagy eséllyel meg is szeressenek egy számukra új, ismeretlen kultúrát, melynek szeretetét hazatértük után képviselnek, s ez pozitív megítélésünk szempontjából a legjobb propaganda.      
              
 A cserediákprogramnak három formája van:

A rövid utas,/két hetes/ nyári program, amely nagyon népszerű nemcsak a középiskolások, hanem az egyetemisták körében is, főleg európai országokra,­­-de nemcsak azokra-, terjed ki. Egy hetet töltenek olyan családnál, akikért a helyi fogadó rotary klub vállal garanciát, és akik a saját gyereküket küldik azt követően ugyanabba az országba, ahonnan fogadtak. A második héten pedig a helyi rotary gondoskodik szervezett közösségi programokról valamennyi ott lévő cserediák számára.
 
A rövid utas /két hónapos/ nyári program viszonylag új lehetőség. Elsősorban dél- afrikai, néha indiai útra kínál korlátozott számban lehetőséget. Természetesen itt is a viszonosság elve érvényesül, ebben az esetben ugyanattól a családtól kell télen hasonló korú gyereket fogadni.
                 
A hosszú utas /egy tanévre szóló/ program minden esetben tengeren túli célországba irányul. Igen széles skálán lehet választani Japántól Alaszkáig, Brazíliától Tajvanig, USA-tól Mexikóig legalább 14 ország közül. Ez a lehetőség a 16-18 év közti tanulóknak adatik meg. Kötelező iskolába járni, Iskoláról és költőpénzről a fogadóklub gondoskodik. Az elhelyezés és teljes körű ellátás családi keretben történik, a cserediák családtagnak minősül, melyet a szóhasználat is tükröz. Hogy a cserediákok teljes ellátást és védettséget, sőt, szeretetet élvezhetnek, annak nemcsak a rotary klubok a garanciái, hanem a viszonosság elvének alkalmazása is, mert a fogadó családok egyben ugyanakkor küldő családok is, akiknek a gyermekük szintén a világ másik felén cserediák, így nagy az esély, hogy úgy bánnak a náluk lévő cserediákkal, ahogy szeretnék, hogy az ő gyermekükkel is bánjanak. Ezek azok a garanciális elemek, amelyek a rotarys cserediákprogramot olyan biztonságossá és olyan egyedivé teszik, mely nem hasonlítható egyetlen más, piaci elven szerveződő diákcsere programhoz sem. A bekerülési költségről nem is beszélve.   A családok háromszori rotációja az év során pedig azért van, hogy a gyermek több családmodellt is megismerhessen belülről, ugyanakkor csökkentse annak a kockázatát, hogy valaki véletlenül egy olyan családot fogjon ki, amely nem tetszik neki, vagy esetleg nem kínál annyi maradandó élményt, mint egy másik család.
   
 
Az eddigi tapasztalatok tanúsága szerint a rotarys cserediákprogram nemcsak egy szép élmény, izgalmas kaland, hanem sokszor életre szóló elköteleződést és pályaválasztást is eredményez, - amiért is bátran merjük javasolni mindenkinek, aki alkalmas és a szigorú feltételeknek megfelel.   
 
Bővebb és konkrét tájékoztatás a rotary honlapján található.
Jelentkezni az RC Pécs ifjúsági felelősénél lehet.

Kapcsolódó menüpontok:
Nyomtatóbarát verzió