2017. december 12., kedd - Gabriella
Dél-Dunántúli Gazdaság
III.évf.10.szám, 2001. november 23.

A Pécsi Rotary egy évtizede





"Egy évtizede alakult újjá Pécsett a Rotary Klub, amelynek fő célkitűzése a tehetséges fiatalok támogatása, a polgári értékek ápolása, valamint szociális és egészségügyi intézmények, szervezetek tevékenységének segítése.

A jeles alkalomból megrendezett konferencián, amelynek Pécsett a Kereskedelmi Központ adott helyet, részt vettek a Rotary Klub pécsi és osztrák alapítói, elnökei. Az ünnepi műsorban felléptek a Pécsi Tudományegyetem Bárdos Lajos Zeneművészeti Intézetének hallgatói és Lakatos Ida, a Pécsi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze.
A pécsi Rotary Klub 1928-ban az elsők között alakult meg hazánkban, közvetlenül az európai Rotary mozgalom elindulása után, s utolsóként, az egyik budapesti klubbal egy időben függesztette fel tevékenységét 1942-ben. A leobeni Rotary Klub segítségével indult meg az 1989-ben bekövetkezett változások után a klub újjászervezése. Ebben nagy szerepet játszott a kerület akkori kormányzója, Arthur Stromenger és a Pécsről elszármazott Heinemann Zoltán, valamint az újjáalapításban a leobeni klub részéről tevékenyen részt vevő Horst-Sigbald Walter és a pécsi Heinemann István. A pécsi klubnak jelenleg 35 tagja van, s ott bábáskodtak a szekszárdi és a bajai Rotary Klubok megalapításánál is.
1991-es újjáalakulásuk óta a klub a Mecseki Park-erdőben felújította az egykori Rotary sétányt, parkolót és pihenőt alakított ki, amelyben elhelyezték a Rotary emlékkövet. Jelentős összegű támogatást nyertek el pályázati úton a PTE Általános Orvosi Kar Fül-ORR-Gége Klinikáján folyó, a csecsemők hallásszűrését és a halláskárosult gyermekek hallásjavító műtétjeinek elvégzésére induló program megvalósításához, valamint a pécsi Baldauf Öregek Otthonában működő konyha felszerelésének felújítására és gyógytornatermének berendezésére. A délszlávháború idején közvetítésükkel számos osztrák, német, brit és finn Rotary Klub juttatta el adományait a menekültekhez, s a harcok sújtotta területekre. A pécsi klubon keresztül 1993 óta évente két középiskolás fiatalnak van lehetősége arra, hogy egy éven át távoli országokban - USA, Argentína, Brazília, Kanada, Japán - tanulhasson. A Pécsi Rotary Klub Alapítvány megalakulása óta évente Alapítványi Díjjal jutalmazza a kimagasló teljesítményt nyújtó középiskolásokat, főiskolásokat, egyetemistákat."
Nyomtatóbarát verzió